Montoya volt a leggyorsabb kedden Las Vegasban

Juan-Pablo Montoya Ganassi Dodge-a és a Red Bull-t vezető A.J. Allmendinger végzett az élen a Las Vegasban rendezett teszt második, keddi napján.

Montoya volt a leggyorsabb kedden Las Vegasban

Montoya a kedd délutáni, aznapi negyedik edzésen 28,914 másodperc alatt teljesítette az ovált, mely az eddigi leggyorsabb volt a 74 résztvevő közül. Délelőtt egyébként Carl Edwards volt a leggyorsabb, hétfőn pedig Kyle Busch - azonban a kolumbiai náluk is gyorsabb volt. És ha ez nem lenne elég - akkor még azt is hozzásorolhatnánk, hogy megdöntötte Kasey Kahne tavalyi körrekordját is, igaz, azt Kahne még a régi építésű autóval érte el.

„Jól ment a teszt. Jól kezdődött az évünk azzal, hogy megnyertük a daytonai 24 órás versenyt, és jelenleg az egész csapat motiváltan áll hozzá az évhez, éhesen a sikerre. Azonban az erőviszonyokról még nem kaptunk pontos képet, majd csak a szezon elindulásával derül ki, hol is tartunk. Ami számunkra számít a legfőbb cél, hogy előrébb végezzünk a bajnokságban, mint az előző évben”- mondta Montoya.

A nap másik meglepetése Allmendinger második ideje volt ezen az edzésen, ami a kaliforniai számára nagyon jó jel: „Daytonában Daytonára készülsz. Azonban az ehhez hasonló pályák teszik ki a bajnokság 75 százalékát.”

Casey Mears 3. helyezésével a legjobb Hendrick-es lett, Kasey Kahne (Evernham Dodge) is erős életjeleket mutatott COT-jával, csakúgy, mint csapattársa, Elliot Sadler, aki Reed Sorenson Ganassi Dodge-a mögött a hatodik helyen zárta a napot.

A Gibbs versenygépei is nagyon jól szerepeltek (talán a Toyota motorok miatt): „Megpróbálunk több tapadás kierőszakolni a gépeinkből. A teszt eredmények azonban nem mérvadóak, csak abban az esetben, ha azt élesben egy versenyhétvégén is le tudja „másolni” valaki”- értékelt röviden Kyle Busch.

A 2008-as évben újoncnak számító formaautós sztárok közül Patrick Carpentier volt a leggyorsabb, még Dario Franchitti és Jacques Villeneuve jobban lemaradt a mezőnyben. A Michael Waltrip, Tony Stewart és Jeff Burton hármasnak pedig volt egy kisebb balesete.

A tesztek a csütörtöki és pénteki nappal fognak lezárulni, utána a Nascar-armada összegyűl Daytonában a Budweiser Shootout alkalmából. Ez a futam nem számit bele a bajnokságba.

Teszteredmények, Las Vegas, 2008.01.29.:
01. 42A Juan Pablo Montoya (Ganassi-Dodge) - 28.914 másodperc
02. 84A A.J. Allmendinger (Red-Bull-Toyota) - 29.071
03. 5B Casey Mears (Hendrick-Chevrolet) - 29.135
04. 9B Kasey Kahne (Evernham-Dodge) - 29.155
05. 41A Reed Sorenson (Ganassi-Dodge) - 29.180
06. 19A Elliott Sadler (Evernham-Dodge) 29.188
07. 66B Scott Riggs (Haas-Chevrolet) - 29.217
08. 99A Carl Edwards (Roush-Ford) - 29.232
09. 48A Jimmie Johnson (Hendrick-Chevrolet) - 29.244
10. 20A Tony Stewart (Gibbs-Toyota) - 29.252
11. 00B David Reutimann (MWR-Toyota) - 29.265
12. 18B Kyle Busch (Gibbs-Toyota) 29.276
13. 12B Ryan Newman (Penske-Dodge) - 29.308
14. 83B Brian Vickers (Red-Bull-Toyota) - 29.331
15. 8A Mark Martin (DEI-Chevrolet) 29.335 184.080
16. 07B Clint Bowyer (Childress-Chevrolet) - 29.337
17. 31B Jeff Burton (Childress-Chevrolet) - 29.352
18. 55A Michael Waltrip (MWR-Toyota) - 29.372
19. 44A Dale Jarrett (MWR-Toyota) - 29.391
20. 18 Kyle Busch (Gibbs-Toyota) - 29.405
21. 10A Patrick Carpentier (Evernham-Dodge) - 29.418
22. 24A Jeff Gordon (Hendrick-Chevrolet) - 29.421
...
31. 40B Dario Franchitti (Ganassi-Dodge) - 29.558
...
50. 27A Jacques Villeneuve (Bill-Davis-Racing) - 29.720
...
61. 7A Robby Gordon (Gordon-Ford) - 29.862


Hozzászólások

Lépj be és szólj hozzá!