Lydden Hill, 13 évvel később: avagy a címvédő duplája
- Ralikrossz
- 2009. április 15. szerda 18:50
2009. április 12. és 13. között Lydden Hillben kezdetét vette az új ralikrossz Európa-bajnoki sorozat, amely 11 évnyi szünet után tért vissza szülőhazájába, Nagy-Britanniába. Míg 1996-ban az ötszörös Európa-bajnok Kenneth Hansen, addig 2009-ben a 14-szeres Európa-bajnok - Kenneth Hansen nyert.
2009 húsvétja nemcsak a keresztény naptárakban lett csupa piros betűvel szedve, de a ralikrossz rajongók számára is három felkiáltójeles ünnepnapnak számított. Ugyanis 11 évnyi hosszú vándorút után idén húsvétkor a tékozló fiú hazatért az atyai házba, és 1998 után újra Nagy-Britanniába látogatott a ralikrossz-sport krémje, az Európa-bajnoki mezőny. A 11 évvel ezelőtti futamot az Írországban található Llanelliben rendezték, és az a hétvége a még jelenleg, 63 évesen is aktív, egykori Európa-bajnok svéd Per Eklund győzelmével zárult.
Több mint egy évtized alatt természetesen rengeteg minden változik egy sportág életében, és ez alól a ralikrossz sem jelent kivételt, ám belepillantva a legutóbbi, 1996-os Lydden Hill-i Eb-futam eredménysorába, izgalmas kép tárul az ember szeme elé: 1. Kenneth Hansen, 2. Per Eklund, 3. Michael Jernberg, 4. Jean-Luc Pailler, 5. Will Gollop, 6. Ludvig Hunsbedt. Így festett 1996-ban az „A”-döntő végeredménye a királykategóriában.
Összehasonlításképp álljon itt a 2009-es nyitófutam végeredménye – ugyancsak a Lydden Hill-i pályáról: 1. Kenneth Hansen, 2. Sverre Isachsen, 3. Jean-Luc Pailler, 4. Jussi Pinomäki, 5. Guttorm Lindefjell, 6. Michael Jernberg, 7. Ludvig Hunsbedt, (…) 10. Per Eklund. Azt hiszem, erre szokták azt mondani, hogy nincs sok új a Nap alatt, és én ehhez hozzátenném azt a kis szubjektív megjegyzést, hogy szerencsére. Igen, szerencsére még a mai fiatal szurkolók is versenyről versenyre a csodájára járhatnak ezeknek a ralikrossz hőskorából jött legendáknak a legújabb vas a vas elleni, késhegyre menő, a végletekig férfias vívásainak.
Angliából jelentem, az aranygeneráció tagjai közelítve a félszázhoz is köszönik szépen, jól vannak, élnek és virulnak, és továbbra is évtizedeket képesek fiatalodni a volán mögött egy-egy verseny alkalmával. És köztük ott vannak a fiatalabb generáció képviselői, akik a pályán nem ismernek semmiféle tiszteletet, és futamról futamra fiatalos lendülettel törnek rutinosabb kollégáik babérjaira. Nekünk, halandó szurkolóknak, a sportág szerelmeseinek pedig csupán annyi a dolgunk, hogy hátradőlünk, és élvezzük a show-t. És, hogy mi teszi különösképpen széppé, vonzóvá ezt a sportágat? Hogy szinte sosem kell csalódnunk ezekben a fiúkban, családapákban és – nagypapákban.
Ezúttal sem kellett. Pedig magasra volt téve a léc, ugyanis hatalmas várakozások előzték meg az új, 2009-es Európa-bajnokságot, és különösen annak angliai nyitányát. Húsvétvasárnap a szabadedzésekkel, majd az időmérőedzéssel és az első selejtezősorozattal vette kezdetét a Lydden Hill-i ralikrossz őrület, és az új szezon legelső versenynapja a királykategóriában a norvég Sverre Isachsen uralmát hozta.
A kiváló Ford-pilóta előbb az időmérőedzésen, majd az első selejtezőn is abszolút leggyorsabb időt repesztett, utóbbin több mint másfél másodpercet vert a második időt futó Kenneth Hansenre, több mint két és felet a harmadik Michael Jernbergre, a negyedik leggyorsabb Ole Kristian Nottveitnek pedig már több mint négy és fél másodpercet osztott ki!
Isachsen tehát bődületes tempóban kezdte az év első versenyét, és rögtön nyilvánvalóvá tette riválisai számára, hogy idén (is) komolyan kell vele számolni, ami az Eb-címért folytatott harcot illeti. Ahogy azonban azt sejteni lehetett, a verseny hétfői zárónapjára a többi nagymenő is felvette a ritmust, és felzárkózott a norvég versenyző szintjére, így a helyszínre kilátogató több ezer szurkoló (Pat Doran, hazai versenyző, a Lydden Hill-i verseny „lelke” 15 ezres nézőszámot emlegetett a verseny utáni sajtótájékoztatón) a végletekig kiélezett csaták tucatjait izgulhatta végig a pálya szélén.
A második selejtezősorozat legjobb idejét Ludvig Hunsbedt érte el, aki ezzel életben tartotta „A”-döntős reményeit, miután a vasárnapi első selejtezőben defekt miatt csak a 21. időt futotta. Mindeközben Hansen újabb abszolút második helyével jókora lépést tett a pole pozíció megszerzése felé, főleg mivel Isachsen erejéből ezúttal „csak” egy 4. helyre futotta.
Aztán, a harmadik selejtezősorozat végeztével immár biztossá vált, hogy a címvédő rajtolhat majd az új évad első versenyén az első rajtkockából, mellőle pedig a jól hajrázó Jernberg várhatta az „A”-döntő startjelét, míg Isachsen számára az első napi remeklés végül „csupán” a második soros rajthely megszerzéséhez bizonyult elegendőnek.
Több nagynevű versenyző is csak szenvedett a verseny során. A svéd Stig-Olov Walfridsson például értékelhető eredmény nélkül zárta a versenyt – az első selejtezőben ugyan még bebirkózta a jobb hátsó defektes Cliót a 19. helyre, közvetlenül a verseny egyetlen magyar résztvevője Fodor György mögé, ám a második selejtezőben éppen a magyar versenyző Toyotájának oldalán bontotta le Cliója elejét, amikor - a többszöri piros zászlós figyelmeztetés ellenére - teljes gázzal belerongyolt a futóműsérülést szenvedő, és a Joker-kört eltorlaszoló Carinába. A harmadik selejtezőben aztán technikai gondja adódott a svédnek, aki így tehát értékelhető eredmény nélkül zárta a versenyt.
Ami pedig Fodort illeti, ő az imént említett második selejtezőbeli incidenst leszámítva, a másik két selejtezőt különösebb probléma nélkül vette, becsülettel helytállt a bivalyerős mezőnyben, és végül a 21. helyen zárta a versenyt. És a depóban persze (már-már megszokott módon) a magyar zászló lobogott a legmagasabban, mintegy hirdetve a sportágalapító házigazdák irányába, hogy Magyarország is szerves és tevékeny része ennek a gyönyörű sportágnak.
A nagymenők közül amúgy nemcsak Walfridssonnak adódtak nehézségei a selejtezők során, hanem például honfitársának, Andreas Erikssonnak is, aki alatt egész hétvégén dadogott az új technika, és aki épphogy csak megcsípte a „C”-döntő utolsó rajtkockáját. A „C”-fináléban viszont valósággal megtáltosodott vasparipája, és az utolsó helyről rajtolva, okos taktikájának is köszönhetően (egyből kiment a Joker-körre, amíg a többiek egymással vívtak az első kanyarban), megnyerte a futamot, és ezzel feljutott a „B”-döntő utolsó rajtkockájába. Onnan viszont később már nem sikerült előrébb jutnia – egy centimétert sem! A Fiesta ugyanis ismét megadta magát, és ott ragadt a rajtrácson.
A „B”-döntőt a 4. helyről rajtoló Guttorm Lindefjell nyerte meg, aki mintegy Eriksson „C”-döntős mutatványát lekopírozva, szintén azzal nyert rengeteget, hogy egyből az első körben a Joker-kört választotta. Honfitársa, Hunsbedt a leintés előtt mindent elkövetett annak érdekében, hogy megelőzze őt, és - a tavaly megszokott papírforma szerint – bejusson az „A”-döntőbe, de ez végül Lindefjellnek adatott meg.
Az „A”-döntő izgalmait, fordulatait tekintve minden képzeletet felülmúlt, és méltó módon tette fel a koronát erre az amúgy is ragyogó színvonalú versenyhétvégére. A rajtot mindenki hasonlóan jól kapta el, majd az első kanyarhoz érve Jernberg, Pailler és Lindefjell a Joker-kör, a többiek, Hansen, Isachsen és Pinomäki pedig a hagyományos nyomvonal mellett döntöttek. Isachsen rögtön kemény támadásba lendült az első hely megszerzéséért, és már az első kanyarban többször megkoccolta picit hátulról Hansen Citroenjét, ezzel mintegy nagyobb tempóra sarkallva a címvédőt. Mindeközben Jernberg és Pailler nagyszerű pozícióban tértek vissza a Jokerről, és kihasználva az élen állók kakaskodását, szépen lassan
A címvédő győzelemmel kezdte az új évadot megkezdték a felzárkózást.
A harmadik kör megkezdésénél a nézőtérről úgy tűnt, az akkor a negyedik helyen haladó Jernbergnek mutatkozik a legnagyobb esélye a győzelemre (mivel az élen álló kettősnek még érkeznie kellett a Joker-körre), ám egy hirtelen jött defekt miatt az egyik kanyarban elszállt a Skoda, és vele Jernberg dobogós reményei is. Ezután már némileg egyértelműnek tűnt, hogy a végső győztes kiléte a Hansen-Isachsen különpárbajból fog kikerülni, habár az első divízió I.-es versenyét futó finn Jussi Pinomäki is pusztán néhány méteres követési távolságból szemlélte az élen álló kettős küzdelmét, és aligha habozott volna akár egy másodpercig is, ha a sors ráosztotta volna a nevető harmadik szerepét.
Ez azonban nem következett be, és a verseny valóban Hansen és Isachsen között dőlt el, még pedig a legutolsó körben, ha úgy tetszik, a legutolsó kanyarban! Az utolsó körhöz érkezve Isachsen vezetett, mivel Hansen egy körrel korábban, az élről kislisszolt a Joker-körre, amit norvég riválisának is meg kellett még tennie az utolsó körben. Az alternatív nyomvonalról végül szó szerint csupán centiméterekkel a 14-szeres Európa-bajnok svéd mögé jött vissza Isachsen, aki így kénytelen volt megelégedni a második hellyel a 2009-es szezon első Eb-futamán. A harmadik helyen a francia Pailler végzett, aki tehát - a tavalyi évhez hasonlóan – idén is nagyszerűen kezdte az évet.
A negyedik helyet az a finn Jussi Pinomäki szerezte meg, aki még a hétvége elején a versenyre kitűzött célját firtató kérdésemre azt felelte, hogy olyan erős a divízió I. mezőnye, és neki annyi mindent kell még tanulnia a számára új kategóriáról, hogy egyszerűen el se tudja képzelni, hogy rögtön az első versenyén fel tudja majd venni a többiek ritmusát, majd ehhez egy keszeg mosoly kíséretében annyit még azért hozzátett, hogy „De majd meglátjuk!”. (…) Nos, megláttuk!
Mint ahogy láthattuk azt is, hogy a címvédő nélkül maradt divízió I./A-ban (ahol tavaly ugyebár Pinomäki lett az Európa-bajnok) az idén minden bizonnyal sokkalta szorosabb küzdelmeket láthatunk majd az előkelő helyekért, mint a tavalyi évben, amikor a finn versenyzővel tulajdonképpen senki sem tudta hosszútávon tartani a lépést.
A mezőny kiegyenlítettségéről sok mindent elmond, hogy az az Olivier Bossard, aki tavaly egyedüliként tudta időnként meg-megszorongatni a bajnoki címet megszerző Pinomäkit, és akit semmilyen komolyabb technikai probléma nem hátráltatott a versenyhétvégén, a 2009-es Eb-szezont egy szerény negyedik hellyel indította. Lydden Hillben ugyanis egész egyszerűen többen is tartósan gyorsabbnak bizonyultak a francia kiválóságnál, mint például a versenyt megnyerő orosz Eduard Leganov, a második helyen végző, mindössze 17 éves norvég szupertehetség, Mats Lysen vagy a harmadik helyet megkaparintó svéd David Johansson. Remélhetőleg egész évben a mostanihoz hasonló, izgalmas küzdelmeket láthatunk majd ebben a kategóriában is.
Az új divízió II. (amely tulajdonképpen az RX-kupa utódjaként funkcionál) első futamát a papírformának megfelelően, a belga Jos Sterkens nyerte meg vadonatúj Ford Focusával. Ez a kategória az első futam alapján sajnos korántsem ígér olyan izgalmas versenyeket, mint a másik két divízió. A svéd Per Nicklas Lööv a gazdasági válságra, a címvédő (mármint az RX-kupa címvédője) belga Michael de Keersmaecker spórolásra hivatkozva lépett vissza az idei indulástól, és ez nyilvánvalóan nem tett jót a kategória ázsiójának. Remélhetőleg a régi divízió II.-ből érkező cseh Roman Castoral hamar megszokja majd a hátsó kerékmeghajtást, és méltó kihívója lesz Sterkensnek.
2009, Ralikrossz Európa-bajnokság, első futam, Lydden Hill (Anglia) – eredmények:
Divízió I.: 1. Kenneth Hansen (svéd, Citroen C4), 2. Sverre Isachsen (norvég, Ford Focus), 3. Jean-Luc Pailler (francia, Peugeot 207), 4. Jussi Pinomäki (finn, Citroen C4), 5. Guttorm Lindefjell (norvég, Skoda Fabia), 6. Michael Jernberg (svéd, Skoda Fabia), 7. Ludvig Hunsbedt (norvég, Volvo S40), 8. Pat Doran (angol, Ford Fiesta), 9. Ole Kristian Nottveit (norvég, Ford Focus), 10. Per Eklund (svéd, Saab 93), 11. Andreas Eriksson (svéd, Ford Fiesta), (…) 21. Fodor György (magyar, Toyota Carina E).
Divízió I./A: 1. Eduard Leganov (orosz, VW Polo), 2. Mats Lysen (norvég, Renault Clio), 3. David Johansson (svéd, Peugeot 206), 4. Olivier Bossard (francia, Citroen C2), 5. Thommy Tesdal (norvég, Opel Corsa), 6. Timur Timerzyanov (orosz, Renault Clio).
Divízió II.: 1. Jos Sterkens (belga, Ford Focus), 2. Patrick Mertens (belga, VW Polo), 3. Viktor Muzik (cseh, BMW 321).
Hozzászólások
Lépj be és szólj hozzá!