Lassan teljes a Daytona 500 mezőnye - video
- NASCAR
- 2008. február 8. péntek 14:50
Eddig 52 Car of Tomorrow nevezését regisztrálták a február 17.-ei, 50. Daytona 500-ra. Még legalább három autó nevezését biztosra veszik a jubileumi verseny rendezői.

A tavalyi befutó finoman szólva is szoros volt
A csütörtökön közétett nevezési lista nem tartogatott különösebb meglepetést: 52 autó állt hivatalosan a listán, és még pár csapat indulását biztosra veszik. Azonban egyre biztosabbnak tűnik, hogy 2008-ban nem lesz olyan népes a mezőny a kvalifikáció előtt, mint 2007-ben, mikor is 61 autó tette tiszteletét a tradicionális oválon.
Természetesen mindegyik teljes szezont versenyző Nascar-sztár szerepel a listán, a volt Forma-1-es pilótákat, Juan-Pablo Montoyát és Jacques Villeneuve-öt is beleértve.
A három, egyelőre még nem nevezett versenygép közül az egyik valószínűleg egy Childress Chevrolet lesz Kirk Shelmerdine-nal a volán mögött, valamint a két Front Row Chevrolet John Andretti és Eric McClure vezérletével, azonban indulásukat még semmilyen hivatalos forrás nem erősítette meg.
A hollywoodi kaszkadőrként elhíresült Stanton Barett az 50-es SKI Chevrolettel próbálja ki magát, az ARCA (a Nascar egyik előiskolája) veteránja, Norm Benning pedig egy saját építésű Chevrolettel gurul majd aszfaltra 57-es rajszámmal. Boris Said, egy No-Fear Fordot irányít majd.
A 2007-es verseny utolsó körei
A komplikált daytonai kvalifikáció a „Pole Sunday-jel” indul majd most vasárnap, mely után a mezőnyt az elért időknek megfelelően megfelezik, a két kisebb csoport tagjai egy-egy sprint verseny alatt döntik el a nagy versenyen való indulás végleges sorrendjét. A sprintversenyeket (Gatorade Duels) február 14-én, csütörtökön rendezik. Nagy küzdelmekre van kilátás, mivel mint minden versenyen, ezen a megmérettetésen is csak 43-an indulhatnak el a február 17.-i vasárnap.
A Daytona 500 hivatalos nevezői:
01. - 00 - David Reutimann (MWR/Toyota)
02. - 1 - Martin Truex Jr. (DEI/Chevrolet)
03. - 01 - Regan Smith (DEI/Chevrolet)
04. - 2 - Kurt Busch (Penske/Dodge)
05. - 5 - Casey Mears (Hendrick/Chevrolet)
06. - 6 - David Ragan (Roush/Ford)
07. - 7 - Robby Gordon (Gordon/Dodge)
08. - 07 - Clint Bowyer (RCR/Chevrolet)
09. - 8 - Mark Martin (DEI/Chevrolet)
10. - 08 - Carl Long (E+M/Dodge)
11. - 9 - Kasey Kahne (Evernham/Dodge)
12. - 09 - Sterling Marlin (McClure/Chevrolet)
13. - 10 - Patrick Carpentier (Evernham/Dodge)
14. - 11 - Denny Hamlin (Joe Gibbs/Toyota)
15. - 12 - Ryan Newman (Penske/Dodge)
16. - 15 - Paul Menard (DEI/Chevrolet)
17. - 16 - Greg Biffle (Roush/Ford)
18. - 17 - Matt Kenseth (Roush/Ford)
19. - 18 - Kyle Busch (Joe Gibbs/Toyota)
20. - 19 - Elliott Sadler (Evernham/Dodge)
21. - 20 - Tony Stewart (Joe Gibbs/Toyota)
22. - 21 - Bill Elliott (Wood/Ford)
23. - 22 - Dave Blaney (Bill Davis/Toyota)
24. - 24 - Jeff Gordon (Hendrick/Chevrolet)
25. - 26 - Jamie McMurray (Roush/Ford)
26. - 27 - Jacques Villeneuve (Bill-Davis/Toyota)
27. - 28 - Travis Kvapil (Yates/Ford)
28. - 29 - Kevin Harvick (RCR/Chevrolet)
29. - 31 - Jeff Burton (RCR/Chevrolet)
30. - 38 - David Gilliland (Yates/Ford)
31. - 40 - Dario Franchitti (Ganassi/Dodge)
32. - 41 - Reed Sorenson (Ganassi/Dodge)
33. - 42 - Juan Pablo Montoya (Ganassi/Dodge)
34. - 43 - Bobby Labonte (Petty/Dodge)
35. - 44 - Dale Jarrett (MWR/Toyota)
36. - 45 - Kyle Petty (Petty/Dodge)
37. - 48 - Jimmie Johnson (Hendrick/Chevrolet)
38. - 49 - Ken Schrader (BAM/Dodge)
39. - 50 - Stanton Barrett (SKI/Chevrolet)
40. - 55 - Michael Waltrip (MWR/Toyota)
41. - 57 - Norm Benning (Benning/Chevrolet)
42. - 60 - Boris Said (No-Fear/Ford)
43. - 66 - Scott Riggs (Haas/Chevrolet)
44. - 70 - Jeremy Mayfield (Haas/Chevrolet)
45. - 77 - Sam Hornish Jr. (Penske/Dodge)
46. - 78 - Joe Nemechek (Furniture Row/Chevrolet)
47. - 83 - Brian Vickers (Red Bull/Toyota)
48. - 84 - A.J. Allmendinger (Red Bull/Toyota)
49. - 87 - Kenny Wallace (Furniture Row/Chevrolet)
50. - 88 - Dale Earnhardt Jr. (Hendrick/Chevrolet)
51. - 96 - J.J. Yeley (Hall of Fame/Toyota)
52. - 99 - Carl Edwards (Roush/Ford)
Várhatóan neveznek még:
53. - 33 - Kirk Shelmerdine (Childress/Chevrolet)
54. - 34 - John Andretti (Front Row/Chevrolet)
55. - 37 - Eric McClure (Front Row/Chevrolet)












Hozzászólások
Lépj be és szólj hozzá!