Kabirov nyert, és a zárónap előtt újra vezet!

Szerencsére úgy fest, hogy a Kamaznál engedik versenyezni a győzelemért az élen álló két versenyzőjüket, Vladimir Chagint és Firdaus Kabirovot (nem úgy, mint az autósok mezőnyében a VW-nél), így a kamionosok mezőnyében az utolsó két szakaszon kiélezett orosz „házidöntőt” láthat(t)unk a 2009-es Dakaron.

Kabirov nyert, és a zárónap előtt újra vezet!

Amely kiélezett belharcban pénteken ismét Firdaus Kabirov került lépéselőnybe, aki megnyerte a 220 kilométer hosszú szelektívet, és ezzel összetettben is visszavette a vezetői pálcát csapattársától, az ötszörös Dakar-győztes Vladimir Chagintól, akit az utolsó etap előtt kerek 3 perccel előz meg az összetettben.

Kabirov 2005 után, idén már a 2. Dakarját nyerheti, amivel egyidejűleg megfosztaná csapat-, és honfitársát, Chagint attól, hogy beérje az örökranglistán vezető legendás cseh kamionos, Karel Loprais rekordját, aki hatszor tudta az élen zárni az aktuális évi Dakar-ralit. Nem kis tétért megy hát majd a küzdelem kettejük között a szombati, utolsó szakaszon.

A záró napon amúgy egy 227 kilométeres szelektív vár a mezőnyre, amely egy 3 perces hátrány ledolgozására még épp elég lehet Chagin számára. Hatalmas izgalmak várnak ránk tehát az utolsó napon, már főleg inkább csak itt, a kamionosok mezőnyében.

A magyar Szaller Zoltán a pénteki szakaszon a 10. lett, összetettben pedig a kiváló 11. helyet foglalja el.

A verseny állása 13 szakasz után (a zárónap előtt):
1. Firdaus Kabirov (orosz, Kamaz),
2. Vladimir Chagin (orosz, Kamaz): 3p.h.,
3. Gerard de Rooy (holland, Ginaf): 57p. 37mp.h.,
(…)
11. Szaller Zoltán (magyar, MAN): 20ó. 12p. 16mp.h.

Hozzászólások

Lépj be és szólj hozzá!