Kabirov győzelemmel biztosította be második Dakar-elsőségét

A 2009-es Dakar zárónapja előtt a kamionosok versenyében lehetett a legkiélezettebb küzdelemre számítani, ugyanis a két orosz kamazost, Firdaus Kabirovot és Vladimir Chagint mindössze 3 perc választotta el egymástól az összetettben. Kabirov megnyerte az utolsó szakaszt, így ő örülhetett a végén.

Kabirov győzelemmel biztosította be második Dakar-elsőségét
Kabirov lett a végső befutó!

A Cordoba és Buenos Aires közötti, 227 kilométeres szelektíven, amely a 2009-es Dakar utolsó szakaszát jelentette egyben, az orosz Firdaus Kabirov nagy csatában, 39 másodperccel legyőzte Kamazos csapat- és honfitársát, a korábbi ötszörös első Vladimir Chagint, ezzel fosztva meg azt a hatszoros Dakar-győztes Karel Loprais rekordjának beállításától.

Kabirovnak, aki sokáig hosszú éveken át Chagin keze alatt, annak amolyan segédjeként indult a Dakarokon, immár második alkalommal sikerült „ex-főnöke” fölé kerekednie a legendás tereprali-verseny aktuális évi végelszámolásánál, és 2005 után, 2009-ben is megnyerte a Dakart. Ezzel a 47 éves orosz versenyző lett az első nem Afrikában rendezett Dakar történelmi első győztese.

A két orosszal csakis egyvalaki, a holland Ginafos Gerard de Rooy tudta még úgy ahogy tartani a lépést, aki több szakaszt is megnyert, valamint többször is az élen állt az összetett versenyben a két hét során, és végül a dobogós, 3. helyen végzett — éppen, hogy csak kevesebb, mint 1 órás hátránnyal elmaradva két orosz riválisa mögött.

A magyar Szaller-Pócsik-Csitári egység végig remekelt a 2009-es Dakaron, és a pillanatnyi eredménylista alapján a zseniális 10. helyen zárta a versenyt, az utolsó szakaszon pedig a parádés 8. helyet szerezte meg.

A Darázsi-Bahor-Kis kamionos egység — technikai meghibásodás miatt — még a verseny korai szakaszában búcsúzni kényszerült, de azt hiszem, mindent elmond a magyar dakaros különítmény idei helytállásáról, hogy a magyarok közül egyedül Darázsiéknak nem sikerült eljutniuk a Buenos Aires-i célig. Mind a motoros Dési János, mind az autós Palik László, Szalay Balázs és Liszi László, mind pedig a kamionos Szaller Zoltán sikeresen teljesítette hát mindenidők talán legnehezebb, de mindenképpen egyik legkaotikusabb Dakarját. Ezúton is gratulálunk valamennyiüknek!

A verseny végeredménye:
1. Firdaus Kabirov (orosz, Kamaz),
2. Vladimir Chagin (orosz, Kamaz): 3p. 39mp.h.,
3. Gerard de Rooy (holland, Ginaf): 59p. 56mp.h.,
(…)
10. Szaller Zoltán (magyar, MAN): 20ó. 27p. 1mp.h.

Hozzászólások

Lépj be és szólj hozzá!