Giniel de Villiers szakaszgyőzelemmel ünnepelhetett!
- Dakar
- 2009. január 18. vasárnap 09:50
A VW csapat előzőnapi anti-versenyzése után nem túl boldogan nyilatkozott az összetettben vezető Giniel de Villiers, akinek rá volt írva az arcára, hogy szerette volna végleg bizonyítani, hogy valóban ő a legjobb, és megérdemelten nyeri a 2009-es Dakart. A zárónapon megengedte neki mindezt csapata, és nyert is.

Giniel de Villiers szája fülig ért a célban
A jelek szerint Giniel de Villiers csak kikönyörögte valahogy a Volkswagen csapat vezetőségénél, hogy az utolsó szakaszon újra versenytempóban közlekedhessen, és demonstrálhassa, valóban teljesen megérdemelten aratja pályafutása első Dakar-elsőségét 2009-ben, és válik ezzel a Dakar történetének hivatalosan legelső afrikai győztesévé, groteszk módon, épp az első, nem Afrikában rendezett Dakaron.
A híres mondás, miszerint „Senki se lehet próféta a saját hazájában”, tehát ismét beigazolódott Giniel de Villiers mostani sikerével, akinek úgy fest, csak el kellett hagynia anyakontinensét, ahhoz hogy végre megtörjön a jég, és egyszer ne csak majdnem, hanem végre valahára teljesen is megnyerje a Dakart.
Mielőtt bárki egy percig is megkérdőjelezné a dél-afrikai Volkswagenes végső sikerének jogosságát, előbb mindenki számoljon el szépen lassan 3-ig magában, majd vegye sorra a száraz tényeket, a statisztikákat, melyek sosem hazudnak. A versenyt sikeresen befejező pilóták közül, Giniel de Villiers-en kívül mindössze a Mitsubishis Joan Nani Roma volt képes megnyerni egyetlen egy szakaszt (azt is tudjuk, hogy milyen körülmények között: VW-féle ’Várjuk-be-egymást-gyerekek’ játék az utolsó előtti szakaszon), miközben a végső győztes dél-afrikai összesen 4 napon is a leggyorsabb időt repesztette, amellett, hogy a mezőny talán legkiegyensúlyozottabb tagjának is számított egyidejűleg. Mint ahogy már hosszú évek óta annak számít. Kétség se férhet hát hozzá, hogy jó helyre került a „bajnoki cím” az autósoknál is, csakúgy, mint a motorosoknál.
A Volkswagennek pedig meglett a kettősgyőzelem is rögtön a történelmi első Dakar-győzelmük alkalmával, ugyanis de Villiers csapattársa, az amerikai Mark Miller is épségben behozta autóját a Buenos Aires-i célba, és végül 9 perccel elmaradva márkatársától végzett a 2. helyen. A dobogó legalsó fokán pedig Miller honfitársa, az egykor szintén gyári VW-es menőnek számító, ám most már jó ideje Hummerrel versenyző, Robbie Gordon végzett, aki szombaton már csak arra figyelt, hogy biztosan megőrizze előkelő pozícióját.
Finoman szólva sem sokkal nyerte amúgy a napot de Villiers, akitől a zárónapon mindössze két másodperccel maradt el a BMW-vel versenyző orosz, Leonid Novitskiy, aki összetettben — nem gyári versenyző létére — a pazar 8. helyen zárt, és csupán további 15 szekundummal a Nissanos lengyel, Krzysztof Holowczyc, aki pedig a még zseniálisabb, 5. helyen végzett összesítésben, ám ennek ellenére nem ő lett a legjobb Nissanos. Ugyanis a norvég Ivan Erik (becenevén Ivar) Tollefsen, aki szintén a japán márkát erősíti, a 4. helyen zárta a 2009-es Dakart. Az ő teljesítményét már szándékosan nem illettem jelzőkkel, mivel azt szavakkal már talán le sem lehet írni, milyen nagy tettet vitt végbe a norvég versenyző azzal, hogy az összetett verseny 4. helyére kormányozta be a Nissant.
Egy 3. Nissanos, a magyar Palik László is remek Dakart tudhat a háta mögött, ugyanis végig az élmezőny közelében harcolt, és volt, hogy a top 10-be is befért az összetett eredménylistán, ám az utolsó előtti napon (sok társához, például a Mitsubishis Romához hasonlóan) 12 órás időbüntetéssel sújtották, ami miatt visszaesett egy kicsit a tabellán, ahol ezzel együtt is a dicséretes 21. helyen zárt.
Palik végső helyezése egy ideig nem volt hivatalosnak tekinthető, mivel a magyar pilóta csapata fellebbezett a versenybíróság döntése ellen, ám vasárnap hajnalra virradóra az ítészek meghozták végső döntésüket, és ahogy azt előre sejteni lehetett, Palikék maradtak a 21. helyen, igaz, legalább az óvási díjat visszapengették nekik, mintegy beismerve, hogy kétségtelenül ők, a rendezőség is ludas a dologban...
Szalay Balázs közvetlenül Palik mögött, a 22. helyen zárta a 2009-es Dakart, a 3. magyar induló, Liszi László pedig az 52. pozícióban. Magyar szempontból mindenféleképp sikeres Dakaron vagyunk tehát túl, hiszen mindhárom magyar autós egység sikeresen teljesítette a Buenos Aires-Buenos Aires körversenyt.
A verseny hivatalos végeredménye:
1. Giniel de Villiers (dél-afrikai, VW),
2. Mark Miller (amerikai, VW): 8p. 59mp.h.,
3. Robbie Gordon (amerikai, Hummer): 1ó. 46p. 15mp.h.,
4. Ivan Erik Tollefsen (norvég, Nissan): 6ó. 4p. 34mp.h.,
5. Krzysztof Holowczyc (lengyel, Nissan): 6ó. 37p. 49mp.h.,
6. Dieter Depping (német, VW): 8ó. 43p. 29mp.h.,
7. Miroslav Zapletal (cseh, Mitsubishi): 11ó. 3p. 8mp.h.,
8. Leonid Novitskiy (orosz, BMW): 13ó. 15p. 13mp.h.,
9. Guerlain Chicherit (francia, BMW): 14ó. 49p. 49mp.h.,
10. Joan Nani Roma (spanyol, Mitsubishi): 17ó. 27p. 46mp.h.,
(…)
21. Palik László (magyar, Nissan): 27ó. 22p. 19mp.h.,
22. Szalay Balázs (magyar, Opel): 29ó. 21p. 27mp.h.,
52. Liszi László (magyar, Mitsubishi): 71ó. 27p. 52mp.h.












Hozzászólások
Lépj be és szólj hozzá!