Chagin robbantott, Szaller Zoltán már a 9. legjobb!
- Dakar
- 2009. január 13. kedd 10:09
A hétfői, 430 kilométeres, első Atacama sivatagi szelektívet a ritmust váltó, ötszörös Dakar-győztes Vladimir Chagin nyerte, és fél órával vezet az összetettben. Szaller Zoltán a fantasztikus 9. helyet szerezte meg a szakaszon, és összetettben is ebben a pozícióban tanyázik.

Szallerék nagyon mennek, már a 9.-ek!
A január 12-ei, hétfői dátumnál valami ilyesmi állhatott az orosz Kamazos, Vladimir Chagin előzetes útinaplójában: „Ma kezdetét veszi az igazi verseny. Ma megnyerjük az igazi versenyt.” Elnézve legalábbis Chagin hétfői tempóját, egyértelműen elmondható, hogy az orosz versenyző hihetetlen mértékben növelte tempóját az eddigiekhez képest, és ezen váratlan ritmusváltásával alaposan hoppon hagyta két fő riválisát, Firdaus Kabirovot, valamint a Ginafos hollandot, Gerard de Rooy-t.
Chagin 25 percet vert a hétfői másodikra, a brazil Andre de Azevedóra, 33 és fél percet Kabirovra, és további 1 percet de Rooy-ra, mindezt tette azzal együtt, hogy 80 kilométer után eltévedt, és körülbelül 13 percet veszített (csakúgy, mint az autósoknál Giniel de Villiers és Joan Nani Roma). A „Cár” finoman szólva is bejelentkezett hát a végső győzelemért.
Fontos kiemelnünk a 9. szakasz kamionos történéseivel kapcsolatban, hogy az eddig az összetettben remekül álló, és többek között a vasárnapi szakaszt megnyerő holland, Gerard de Rooy hétfőn, a 147. kilométernél úgy döntött, a sportszerűség fontosabb neki az eredmény hajszolásánál, és egy percig sem habozott a bajbajutott cseh Tátrás, Tomas Tomecek segítségére sietni, aki csúnyát borult kamionjával, de szerencsére nem sérült meg komolyabban az esetnél.
De Rooy hozzávetőleg 20 percet lovagiaskodott el, így végül 34 és fél perc hátránnyal zárta a szakaszt, összetettben pedig már 48 és fél minutum a lemaradása, ami persze talán még mindig nem behozhatatlan. Már csak azért sem, mert kedden például rögtön következik a 2009-es Dakar királyetapja, amelyen könnyen kialakulhatnak méretes időkülönbségek az egyes versenyzők között.
A magyar Szaller-Pócsik-Csitári egység hétfőn elképesztő tettet vitt végbe, ugyanis a felfoghatatlanul zseniális 9. helyen zárta a napi távot, amivel összetettben is beférkőzött a legjobb 10-be, és már a 9.
A verseny állása 9 szakasz után:
1. Vladimir Chagin (orosz, Kamaz),
2. Firdaus Kabirov (orosz, Kamaz): 29p. 50mp.h.,
3. Gerard de Rooy (holland, Ginaf): 48p. 35mp.h.,
(…)
9. Szaller Zoltán (magyar, MAN): 9ó. 41p. 56mp.h.












Hozzászólások
Lépj be és szólj hozzá!