BW Shootout: Jó csapatmunkával Earnhardt Jr. győzött az idénynyitón
- NASCAR
- 2008. február 11. hétfő 17:02
Dale Earnhardt Jr. tavalyi gyengélkedése után újra történelmet írt, és a legyőzhetetlen Hendrick flotta leggyorsabbik tagjaként megszerezte új csapata színeiben első győzelmét, hiszen a hétvégén első lett az idénynyitó BW Shootout-on.
Dale Jr. már a versenyek előtt is nagyon magabiztosan nyilatkozott: „Versenyképes az autóm, jó a csapatom, és nagyon izgatott vagyok. Késznek érzem magam.”
Ezt a pilóta csütörtökön nyilatkozta még, azonban a szavakat szombat éjszaka már tettek is követték. A rajt után már a 15. körtől az élmezőnyben tanyázott, és azt már nem vesztette szem elől. A végeredmény: a teljes versenytáv 70 köréből 47-ben Junior állt az élen, valamint új csapattársaitól, Jimmie Johnsontól és Jeff Gordontól hathatós segítséget kapott, mikor is Tony Stewart megpróbált a élen álló hendrickesek közé keveredni.
Az nyitott kérdés marad, hogy Junior akkor is nyert volna-e, amennyiben nem kap csapattársaitól támogatást az erősen versenyző Joe Gibbs-es pilóta ellen: Stewart valószínűleg jobban megszorongathatta volna Earnhardot, ha Johnson az utolsó körben nem blokkolta volna kissé. Azonban a sportban nincs értelme a ha kifejezésnek, ezért Earnhardt Jr. hosszú idő után visszatért a Victory Lane-re, és újra sporttörténelmet írt. Új csapatában már az első versenyén győzedelmeskedni tudott, pontot tett egy körülbelül 2 éven át tartó sikertelen sorozat végére, és ezt a képet még az sem ronthatja el, hogy ez a futam nem számít bele a bajnokságba. Egyébként utolsó győzelmét 2006. május 26.-án szerezte a Richmond-ban.
„Pontosan erre volt szükségem. Az utolsó körökben Jimmie nagyon sokat segített, ez jelentette a győzelemhez vezető út egyik felét. A másik fél a kitűnő autóm volt, mert képes voltam így a befutó előtt is az élen maradni”- nyilatkozta megkönnyebbülten Earnhardt, mely elsősorban abból fakadt, hogy újra visszatalált a Victory Lane-ra. A három hendrickes csapatként pedig annnyira kiemelkedően teljesített a sajtó szerint, mintha már évek óta lennének együtt, és nem ez lenne ebben a felállásban az első versenyük.
Tony Stewart nem éppen a zöldfülűek csapatát erősíti, azonban a trióval ő sem tudott mit kezdeni, és az sem lehet véletlen, hogy az amerikaiak kétharmada szerint hendrickes autó fog győzni a Daytona 500-on.
„Végre megint ott vagyunk, ahová tartozunk. Junior teljesen széthajtotta magát, a végén azonban ez mégis nagy örömet okozott”- nyilatkozta a verseny után Tony Eury Jr., Dale Jr. csapatfőnöke és unokatestvére. Ezek után vajon ki fogadna a Hendrick (#5,#24,#48,#88) ellen a nagy Daytona 500-at illetően?
A BW Shootout végeredménye:
Helyezés Rajt Rajtszám Pilóta Motor Csapat Megtett körök
1. 7. 88 Dale Earnhardt Jr. Chevrolet Hendrick 70
2. 10. 20 Tony Stewart Toyota Joe Gibbs 70
3. 18. 48 Jimmie Johnson Chevrolet Hendrick 70
4. 22. 24 Jeff Gordon Chevrolet Hendrick 70
5. 6. 41 Reed Sorenson Dodge Ganassi 70
6. 16. 5 Casey Mears Chevrolet Hendrick 70
7. 19. 22 Dave Blaney Toyota Bill Davis 70
8. 2. 8 Mark Martin Chevrolet Dale Earnhardt 70
9. 12. 11 Denny Hamlin Toyota Joe Gibbs 70
10. 8 9 Kasey Kahne Dodge Evernham 70
11. 3. 55 Michael Waltrip Toyota Michael Waltrip 70
12. 20 99 Carl Edwards Ford Roush 70
13. 15. 44 Dale Jarrett Toyota Michael Waltrip 70
14. 21. 07 Clint Bowyer Chevrolet Richard Childress 70
15. 13. 49 Ken Schrader Dodge BAM 70
16. 11. 96 J.J. Yeley Toyota Hall of Fame 70
17. 23. 12 Ryan Newman Dodge Penske 70
18. 1. 2 Kurt Busch Dodge Penske 70
Kiesett:
19. 5. 38 David Gilliland Ford Yates 48
20. 17. 16 Greg Biffle Ford Roush 48
21. 9. 1 Martin Truex Jr. Chevrolet Dale Earnhardt 47
22. 4. 26 Jamie McMurray Ford Roush 24
23. 14. 21 Bill Elliott Ford Wood Brothers













Hozzászólások
Lépj be és szólj hozzá!